Álmomban egy tömbház tetején álltam. A szélén bizonytalan táncban imbolyogtam. Család, barátok és ismerősök voltam a hátam mögött. Szürke, sztoikusan bámuló arcukról semmit se tudtam leolvasni, meg se tudtam különböztetni őket egymástól. De nem is velük voltam elfoglalva.

Az épület nagyon magas volt. Legnagyobb anyagi világhoz köthető félelmem mindig is a magasság volt. A gyomrom egészen mellkasomig emelkedett, szívem a torkomban dobogott. A vér megfagyott ereimben. A szememben olyan érzés lett úrra, mintha egy éles tárgyat közelítettek volna felé.

Eltartott pár percig, de úrrá lettem a pánikon. Elkezdtem körbenézni a szürke tájon. A horizont teljességét elborította valamiféle homály. Valamiért az álmaim mindig fekete- fehérek, mint a régi filmek. Amikor felébredek, soha nem emlékszem egy színre se.

Most másképp volt. Furcsa szürreális formák lebegtek köröttem. Mintha geometriai alakzatok lettek volna, mind síkban, mind három dimenzióban. Az alapszínekből kikeverhető összes árnyalatban fluoreszkáltak. Nem volt köztük két egyforma, valami közös mégis volt bennük. Mindegyiket fekete, pókháló szerű alakzat szőtte át. Tarkómon felállt a szőr. Ösztönszerűen a nyakamhoz kaptam. A hirtelen mozdulattól elvesztettem egyensúlyomat és megindultam a szabadesés felé. Most lezuhanok és felébredek, próbáltam nyugtatni magam. De valami megakadályozott. A sötét gyökérszerű erezet engem is körbeölelt, odaragasztva a földhöz. Üvöltésre nyíltak ajkaim, de egy hang se jött ki a számon. A körülöttem álló emberek némán csóválták fejüket. A köröskörül lebegő és kúszó furcsa alakok át-átrepültek rajtuk, egy ezredmásodperce eltorzítva a vonásaikat. Ezek az egyesülések olyan gyorsan történtek, hogy képtelen voltam megfigyelni a groteszk végeredményeket.

Ekkor elindult bennem a bizsergés. Tudtam, hogy ez a fájdalom előszobája. Meg akartam hánytatni magam, de rájöttem, hogy még mindig egy álomban vagyok. Elkezdtem rángatózni, hogy kiszabaduljak béklyómtól. Minden izmom elkezdett görcsbe állni. Jobbra-balra forogtam, fekete szálak fekete szálak után pattantak le rólam. Egyszer hirtelen megszűnt a tartás és előre buktam.

A zuhanás egyszerre tűnt villámgyorsnak és soha véget nem érőnek. Hideg űrben szabadestem és lebegtem. Felváltva. Egyszerre. Nem láttam a talajt. Majd hirtelen a semmiből előrobbant, azzal fenyegetve, hogy szétzúzza testem. Ahogy közeledtem a becsapódás felé egy arc tűnt fel előttem. Nem tudtam megállapítani mi az, homályos volt, viaszarcra emlékeztető.

Csak a becsapódás pillanatába láttam meg. Hirtelen pengeélessé vált a tárgy vagy lény. De csupán egy másodpercre.

Egy sápadt fehér halálfej, eltorzult, megnyúlt vonásokkal.

Felpattantak a szemeim.

*

Izzadtságtól csatakosan riadtam fel. Öklendezni kezdtem, de semmi nem jött ki. Valami baj van, nagy baj. Az anyajegyből valami hideg érzés kúszott végig a testemen. Olyan volt, mint a roham, de a fájdalom nélkül. Nincs rendben, nincs rendben. Nyakamhoz nyúltam. Ki tudtam tapintani a dudorodó vénákat. Legalább tíz centi átmérőjű területet foglalt el. Terjedt.

Az álmomban feltűnő alakzatok még mindig káprázatként lebegtek a szemem előtt. Megráztam a fejem. Nem tűntek el. Erősen megdörzsöltem a szemeim. A formák még mindig ellepték az eget. Spirál alakban repültek, egy pillanatra világító nyomokat hagyva maguk után, mint amikor sokáig erős fénybe nézek.

Ez nem lehet a valóság. Még mindig álmodok. Úgy mozogtak, mint a halrajok, vagy mint a tavasszal rajzó rovarok. Nagyjából egy tucatot láttam, de nehéz volt megszámolni őket a folyamatos helyváltoztatás miatt. Élnek. Nem tudom miért, de biztos voltam benne. Abban a pillanatban, amikor ez tudatosult bennem, eltűntek. Eltűntek, egyet leszámítva.

Háromszög alakú volt, zöldek különböző árnyalataiban foszforeszkált. Sarkaiból világító fonalak indultak ki, csápként tekergőzve. Ezek mentén apró fénygömbök táncoltak. Pár méterrel előttem és fölöttem lebegett. Mozdulatlan volt, de mintha engem bámult volna, annak ellenére, hogy semmi szemre vagy arcra emlékeztető szerv nem volt látható a lényen. Furcsa farkasszemben kapcsolódtunk össze.

Majd hirtelen megindult felém. A részegség, a fáradtság, az érzelmi kimerültség és a húsbavágó félelem miatt mozdulni se bírtam. Az eddig belém áradó fagyos érzet egyre csak erősödött, együtt pulzált a szívverésem és a légzésem ritmusával. A túlvilági lény egyre közeledett hozzám. Mozgása olyannak tűnt, mintha nem is ő haladt volna előre, hanem a környezetét húzná egyre közelebb magához. Már csak pár méter volt hátra mielőtt belém csapódik. Nem tudom mi fog történni. Átmegy rajtam? Fel fog falni? Belém költözik? Belém petézik? Vagy csak elhalad mellettem? Hirtelen elérkezett egy éteri pillanat, amikor megnyugodtam. Mély levegőt vettem és elfogadtam, bármi is történjen. Ami történt, arra soha nem számítottam volna.

Az álmomban feltűnő fekete anyag indult el mellőlem, hogy megfogja a háromszöget. A két entitás egymásba ütközését valamiért én is megéreztem. Egy pillanat múlva rájöttem miért. A sötét massza szélei erezettek voltak. Az anyajegy nyúlt ki, hogy megmentsen. Elkezdte elnyelni a fenyegető jelenést. Mint egy parazita, úgy kebelezte be, közben a lény fénye egyre halványult. Elmémnek ez a látvány szinte már felfoghatatlan volt. Az eddigi összes tudásom a világról, mint tükör zúzódott porrá. Elvesztettem az eszméletem.