Megvédeni egy gyilkost

2017. 07. 06-án Amerikában, Virginia államban kivégeztek egy gyilkost, aki többszörös rablási és betörési kísérletek miatti tárgyalása elől, szökés közben lelőtt két embert. Az illető mellesleg magyar származású volt, de ez az írás szempontjából lényegtelen. Ilyenkor örülök, hogy az Európai Unióban élek, mert itt már megszüntették a halálbüntetés barbár szokását. Nem mintha nem lenne rá tömeges igény. És nem értem.

Nem értem, hogy a XXI. században, két világháború, a hidegháború és megannyi lokális, nem kevésbé kegyetlen és véres háború után, a globális tudás, az internet korszakában miért kell embereket megölni, amikor semmi szükség nincs rá. Úgy látom és merem remélni, hogy legalább nyugaton a humanizmus uralkodik a legtöbb országban. Vagy ha nem is az, akkor talán a kulturális baloldaliság, ami pont Amerikai találmány és én a humanizmus lebutított, de sok mindenben progresszív kistestvérének tudom tekinteni ebből a szempontból. És mégis, azt kell látni, hogy ahol már nincsen halálbüntetés, ott is hatalmas rá az igény, mind a kocsmák valóságos, mind a szociális oldalak virtuális világában. Miért nem vagyunk képesek meghaladni ezt a kulturális nívót? Őszinte véleményem szerint az ősi, törzsi, állati vérszomj az oka. Bár legtöbbször az indok az, hogy igazságot szolgáltassunk az áldozat családjának. Ha ezt valaki tényleg komolyan gondolja és nem csak a középkori csőcselék akasztási vágyából beszél, akkor ez egy igen nyomós érv. Viszont két ember halála nem egyenlő egy ember életével, a kivégzés nem hozza vissza senki életet. Sőt, még a hozzátartozók lelki békéjét sem, bármennyire is szeretnénk magunkat ebbe a hitbe ringatni. Azt sajnos egyedül ők maguk, remélhetőleg hivatásos segítséggel, hatalmas szenvedés árán tudják kivívni. A másik érv, amivel gyakran találkozni lehet, hogy ha az én szeretteimmel történt volna ez, akkor én is a gyilkos halálát követelném. Meglehet, de merem remélni, hogy képes lennék túllépni a saját tragédiámon és még akkor is univerzálisan tekintenék a helyzetre. De ha nem sikerülne, az is teljesen jogos és érthető, e felől kétségem sincs. Ezért örülök, hogy nem a hozzátartozók kezében van az ítélkezés joga, és hogy az önbíráskodás törvénybe ütközik. És akkor felvetődik a kérdés, hogy milyen morális alapon védelmez bárki is egy gyilkost, aki más emberek életének elvételéért felelős? Úgy gondolom, hogy az összes progresszív humanista elv a halálbüntetés ellen szól. Kívülállóként nem látunk bele senki fejébe, vagyis nem tudhatjuk, hogy mi lehetett a gondolatmenete (ha volt egyáltalán), annak, aki erre a bestiális bűnre vetemedett. Ez talán még a szakértőknek is nehezére esik. Véleményem szerint, amit semmi adat nem támaszt alá, három főbb fajta gyilkossági ok létezik:

  • A véletlen: Azt hiszem, ezt nem kell magyarázni, gázolások, munkahelyi balesetek, stb. Az elkövetőt a felelősségétől függően büntessék. Talán abban egyet érthetünk, hogy ez semmilyen szín alatt nem érdemel halált.
  • Hirtelen felindulásból elkövetett: Úgy gondolom a legtöbb gyilkosságnak ez az oka, többek között ezért sincs elrettentő jellege a halálbüntetésnek. A puszta düh és érzelem által vezérelt személy nem gondol bele sem a tetteibe, sem azoknak következményeibe. Nem feltétlenül elvetemült gyilkos, csak valaki, aki nem volt képes kontrollálni magát. Őket sem felmenteni akarom, de szinte biztos vagyok benne, hogy mondjuk a kocsmai vagy családon belüli erőszak egyik nagy felelőse az alkohol. Ezeket az embereket nyilván el kell zárni a társadalomtól, olyan hosszú időre, amennyire a bíróság jónak látja. Mindezt csak és kizárólag a társadalom védelmének érdekében.
  • Mentális betegségek: Ezeknek az embereknek a kivégzését tartom a legvédhetetlenebbnek és lehetséges, hogy William Morva, a most kivégzett rab is szenvedett valami mentális betegségtől. A felvilágosult országokban elértük, hogy megvédjük, felneveljük, szeressük a testi, lelki fogyatékos embertársainkat és kollektíven (néhány fasisztoid személyt leszámítva), elítéljük a Taigetosz-elvet. De ha az egyik ilyen ember gyilkosságot követ el, egyből kaszára-kapára kelünk, hogy igazságot követeljük valami behatárolhatatlan eszme nevében, és ha nem létezne az igazságszolgáltatás intézménye, mi magunk vinnének őket a város legnagyobb terére, lámpavasra kötni őket, hiába betegek ezek az emberek. Ők, hangsúlyozom, nem felelősek, nem lehetnek felelősek az általuk elkövetett bűnökért. Csak megtörténik velük, mint még annyi más az életükben. Ebből a szempontból szinte mindegy a betegségük jellege, hogy hangokat hallanak-e, vagy megrekedtek egy olyan gyermeki szinten, ahol képtelenek belátni a cselekedeteik következményét. Ezeknek az embereknek segítő kezet kellene nyújtanunk és nem meszesgödörbe lőni őket. Ha szükséges, nyilván zárják el őket a társadalomtól, de itt végképp ne a büntetés legyen a cél, hanem a gyógyítás, és ha az nem lehetséges, akkor is a lehető leginkább emberségesen kell bánni velük, nem egy betonszoba négy fala között kell kínozni őket. Ebben a pontban még röviden kitérnék a pszichopatákra és a szociopatákra. Azt gondolom, hogy bármennyire is számítók és alattomosak lehetnek, bármennyire is "lélektelenek", őket is beteg, sérült emberként kellene kezelnünk. Még ha gyógyíthatatlanok is, semmiképp sem zárnám börtönbe őket.

 

Lehet, hogy én vagyok ilyen radikálisan megbocsájtó. Én a tömeggyilkos háborús bűnösöknek is megkegyelmeznék. Nem hiszem, hogy bárkinek is szabad lenne akkora hatalmat birtokolnia, hogy más emberek haláláról dönthessen. Ha valaki hívő, az bízza ezt Istenre. Aki meg ateista, az ismerje be, kevés ő ahhoz, hogy ilyen kérdésben tévedhetetlen döntést hozzon. Végső soron úgy gondolom, hogy minden emberi élet értékes, amíg a tulajdonosa úgy gondolja. A humanizmust rengeteg oldalról támadják, mint mindig. Például a Facebook dögevő trollhordái, a populista kormányfők esztelen kormányzásai, gondolok itt Trumpra, Dutertére, Putyinra és a hozzájuk hasonlókra, a radikális iszlám és az internacionális cégek felelőtlen önpusztítása, hogy csak néhányat említsek. Úgy gondolom, hogy lehető legfontosabb lenne összefogni az ilyen barbárság ellen és ebbe a halálbüntetés vérszomjas követelése is beletartozik. Ideje lenne nem állatként tekinteni még a gyilkosokra sem, mert bármennyire is szeretnénk, hogy így legyen, ők attól még ugyanúgy emberek.