Ennek az ember alfajnak a legkisebb a populációja és a legfurcsább az eredete. Mint sokan mások, ők is a génmodifikáció eredménye. De a körülmények igencsak különbözőek.

Az ősi időkben, még az Öreg Földön, tehetős emberek küllemmódosító rituálékban vettek rész, úgynevezett „plasztikai műtétekben”. Ezek olyan időkben történtek, amikor a DNS tudomány még nem volt tökéletesítve, így sebészeti beavatkozásokhoz kellett folyamodni, ha valaki meg akarta változtatni a megjelenését.

Néhányan megszállottan rajongtak a panthera alcsaládért, vagyis a nagymacskákért. Úgyhogy orvosokat bíztak meg, hogy változtassák meg kinézetüket (főleg az arcukat), hogy jobban hasonlítsanak ezekre az állatokra. A végeredmény mindig rémisztő és barbár volt. Műanyag szemfogakat cserélték az eredetiket és bajuszszerű implantátum ültettek be az orcákba. Ezek az emberek gyakran idő előtt haltak meg.

Az a furcsa „tradíció”, bármilyen ritka is volt, sok generációt túlélt. Modernebb korokra térve, egy milliárdos, akinek neve eltűnt a történelemből, le akarta cserélni az olcsó és csúnya látványt valami autentikusabbra. Megbízott egy csapat tudóst, hogy változtassák meg a géneket egy embrióban, ami saját hímivarsejtjéből és egy donor nő petéjéből fogant meg. A megszületett gyermek nem sokban különbözött a múlt deformált embereitől. Ugyanolyan torz volt, de ő ilyennek látta meg a napvilágot. Ő igazi volt. A fiú gyorsan nőtt. Állatias vonásai ellenére a szelleme és személyisége nem befolyásolódott negatív irányba.

Régi közlemények, interjúk és cikkek alapján tudjuk, hogy az apa szerette fiát. Az ember nem csinált titkot az ügyből. Őszinte volt a kísérlettel kapcsolatban és ez tette őt tönkre. A közvélemény megdöbbent. A virágzó vállalata egyik napról a másikra ment tönkre. Senki nem akarta, hogy egy olyan emberrel hozzák kapcsolatba, aki részt vett egy ilyen megosztó és kétes ügyletben.

Hamarosan majdnem teljes vagyonát elvesztette. Nem tudta fenntartani se magát, se a fiát, aki már kamasz éveit élte. Az ember megtette azt, amit legtöbben a legszégyenteljesebb tettének ítélnek. Eladta az oroszlánemberek géntérképének szabadalmát a feketepiacnak. És ezzel együtt, a saját utódját is vadorzók és törvényen kívüliekre bízta. Ezután egy ismeretlen helyre tűnt el. Senki se tudja, mi történt vele ezután.

Elkezdődött az állat-emberek illegális tenyésztése. Sok megalázó feladatra használták a szerencsétlen lényeket. Legtöbbjüket gladiátorharcosnak adták el. Rengeteg lény ellen küldték őket küzdeni. Némelyüket darabokra szaggatták, némelyek őket szaggatták darabokra. A vérszomjas közönség azokat a harcokat élvezte legjobban, ahol egy ember, egy oroszlánember és egy oroszlán harcolt a végsőkig. Egy részüket rabszolgamunkára kényszerítették. Néhányukat eladták gazdagok privát (és illegális) állatkertjeibe, hogy látványosságok legyenek, vagy még rosszabb, szabadon eresztik őket, hogy utána levadásszák őket trófea gyanánt. Pár bizarr esetre is fény derült, amikor szexuálisan használták ki a bestiákat. Csupán a legszerencsésebb kisebbséget kezelték egyenlő félként, vagy legalábbis megkapták a kellő oktatást és tiszteletet.

Évtizedekbe telt, mire az Egyesült Naprendszerek Köztársasága szembeszállt ezzel az újfajta szolgasággal. Akkorra az oroszlánemberek számai a becslések szerint 2-3,5 millió volt. Egyre több és több jogvédő kezdett felszólalni a felszabadításuk érdekében. Az aktivisták és a rabszolgatartók között néha vérengzésbe torkolló atrocitások törtek ki. Végül 3 év konfliktusra és több egység béketartó osztagra volt szükség, hogy végre feloldozzák az elnyomott alfajt.

Földeket, oktatást, felszerelést és általános segítséget kaptak a Helena naprendszer X-A bolygójától. Egy kis tanácsot emeltek maguk közül, azon szerencsés kevesek vezetésével, akik békés életet éltek a felszabadítás előtt. Kultúrájuk egyszerű, főleg földműveléssel foglalkoznak, növényeket termesztenek, jószágokat tenyésztenek. Igen kevesen akarnak asszimilálódni a Köztársaság többi nemzetével. Úgy döntöttek, hogy izolált életet fognak élni, messze az emberiségtől. Ennek ellenére, a két faj kapcsolata mind a mai napig távolságtartó, de békés.

A biológiájuk is az érdeklődés tárgya lehet. Ahogy az eredtük és nevük is mutatja, mind az emberekhez, mind az oroszlánokhoz is hasonló a megjelenésük. Testfelépítésük a Homo sapiens idézi, de nagyjából 20 százalékkal termetesebb. A mellkas szélesebb, az izmok nagyobbak. Az általános szemlélettel ellentétben nem túl erősek. Egy kicsit erősebbek az embereknél, de még akár gyengébbek is lehetnek.

A test jelentős részét durva szőr borítja. A lefedett terület mennyisége személyenként és nemenként változik. A leggyakoribb területek a kézfej, lábak, has, a nyak két oldala, egy gerinc menti sáv, az ágyék körüli terület és természetesen a sörény, bár a nőstényeknek általában kevesebb szokott lenni. A körmök szinte ugyanolyanok, mint a mieink, de keményebbek, gyorsabban nőnek és időnként sötétebb színűek, akár feketék.

A leginkább egyértelmű különbség az arc. Az oroszlánok és emberek groteszk keveréke. A nagymacskákra emlékeztető megnyúlt pofa széles orrban végződik. A szemöldökív erősebb és gyakran szőrtelen. Nagy füleik miatt hallásuk némileg kifinomultabb és gyakran ékkövekkel és karikákkal díszítettek.

Nem maradhatunk szó nélkül az oroszlánemberek tragikus igazságáról. Az elmúlt évszázadokban populációjak drasztikusan lecsökkent. Szomorú biológiai hasonlatosságot mutatnak olyan régen kihalt kutyafajtákkal, mint a Chihuahua vagy a bulldog. Beltenyészet. Az amúgy is kicsi népességnek esélye sincs a génállomány felfrissítésére. A DNS-ükben véghezvitt változtatások miatt már amúgy is fogékonyak voltak a betegségekre, mint például spontán vetélés, a csecsemők deformitása, gyenge csontváz, az erős bordák miatti légzőszervi problémák és gyakran az édesanyák nem tudnak életet adni a gyermeknek, mindkettejük halálát okozván.

Azok, akik megérik a felnőttkort, gyakran szenvednek valami örökölt kór miatt. A csontváz a legérzékenyebb. Lehet, hogy túl gyenge, könnyen törő, mint az üveg, de lehet túl rugalmatlan, merev, bénító a személyre nézve. Az albinizmus is elterjedt. Az albínóknak különösképpen ügyelniük kell a látásukra és a bőrükre. Alig pár napégés is bőrrákhoz vezethet. Az oroszlánemberek populációjának elszigeteltsége, illetve a modern technológia és orvoslás iránti általános bizalmatlanságuk miatt a gyógyítható betegségek, mint a bárányhimlő, influenza, vagy egy egyszerű megfázás is végzetes lehet számukra.

Nincsen egyértelmű megoldás a gondjaikra. A kereszteződés felmerült, mint lehetséges megoldás, de az eredmények csalódásra adnak okot. A hibridek, már ha egyáltalán megfogannak, legtöbbször a terhesség alatt, vagy születés után egyből elhaláloznak. Akik megérik a gyerekkort, még sokkal törékenyebbek, mint a fajtiszta társaik. Csak egy marék esetet ismerünk felnőtt keverékekről. Ők ígéretes kezdetet jelenthettek volna egy erősebb népesség létrehozásában, de mindegyikük terméketlennek bizonyult, egy nő kivételével, aki a szülésbe halt bele, gyermekével együtt.

Manapság az oroszlánemberek populációja alig éri el a 100,000-t, csupán a töredékét az egykor felszabadított millióknak. Nem tudhatjuk, mennyi ideig élhetik túl a kihalás árnyékát. Igazi tragédia lenne látni ezt a békés fajt eltűnni a világról, miután túlélték az a sok szenvedést. Főleg, mert a puszta létezésük a mi felelősségünk és nem tudunk segítséget nyújtani ezekben az elkeserítő időkben. Úgyhogy nem tehetünk mást, csak várhatjuk az oroszlánemberek végleges kipusztulását.